Az Essential telefonja vízálló borítású lesz?

Az amerikai szabályozó hatóság, vagyis az FCC rendszerén is átment.

Még június elején számoltunk be arról, hogy Andy Rubin (aki saját céget alapított az általa ideálisnak tartott okostelefon mielőbbi piacra dobása érdekében) hamarosan megvalósítja álmát, a cég első megoldása pedig hamarosan valóban megjelenhet. Most a külső tekintetében jelent meg egy újabb részlet, amelyre a vállalat is reagált.

A telefon – amely az Essential PH-1 nevet kapta meg – időközben az amerikai szabályozó hatóság, vagyis az FCC rendszerén is átment, ehhez pedig a cég saját Twitter-hírfolyama csatlakozott, amely szintén a napokban indult el. 

Az itt közzétett egyik rövid bejegyzés szerint éppen most véglegesítik a vízálló burkolatot, az ehhez szükséges IP-besorolás hamarosan szintén rendelkezésre áll majd, így a felhasználók egy további területen remélhetnek némi előrelépést.

Azt sajnos még nem tudjuk, hogy itt pontosan milyen paramétereket kínálnak majd, de a bemutató már közel van, így nem kell sokat várni az utolsó részletek felbukkanására sem.

Ami a hardvert illeti, erről korábban már mi is írtunk, de érdemes újból végigfutni a listán.

Az első helyen az egészen pontosan 5,71 hüvelykes kijelző szerepel, amely a Quad HD, azaz a 2560 x 1312 pixel felbontást támogatja. Ehhez az abszolút csúcskategóriát képviselő Snapdragon 835 chip, 4 GB memória, valamint egy alapesetben is 128 GB-os UFS 2.1 belső tároló csatlakozik (amely tehát ezáltal nagyobb adatátviteli sebességet kínál), míg az üzemidőről egy 3040 mAh-s akkumulátor gondoskodna.

A képkészítési feladatokat egy hátoldali 13 megapixeles f/1.85 iker-kamerára, valamint annak előlapi 8 megapixeles társára bíznák, ehhez pedig az USB Type-C sorakozik fel, követve a divatot.

A telefon egyelőre előrendelhető, a hivatalos oldalon ennek ára 649 dollár – további 50 dollárért azonban egy 360 fokos kamerát kapunk. A megjelenés pontos menetrendjét csak később teszik majd közzé.

OSZD MEG másokkal is!