3 milliós nyaralót venni? Néhány titkos helyen nem lehetetlen!

Mutatjuk, hol!

Akár már hárommillió forintért lehet üdülőt venni a Kőrösök és Tisza mentén. A víkendház befektetésnek sem utolsó, vannak olyan települések, ahol az ingatlanok ára egyetlen év alatt a duplájára emelkedtek.

Idén reneszánszukat élik az üdülőépítések, elsősorban a Tiszántúli területek törnek rohamosan előre. A magyarok új kedvencei a korábban is népszerű Hajdúszoboszló és Tisza-tó mellett a Kőrös-menti kisvárosok - - derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.

Mivel a települések ingatlanárai messze elmaradnak a nagyvárosokétól, egyre növekszik irántuk az érdeklődés. Ráadásul még nem váltak túlzsúfolt turistaparadicsommá, egyelőre jobbára a hazai kikapcsolódni vágyók kedvelt célpontjai.

A Kőrösök mentén: Gyomaendrődön, Gyulán és Szanazug területén akár már hárommillió forintért lehet találni eladó nyaralót. Ennél drágábban, de még messze nem a nagytavakhoz mérhető áron, tízmillió forinttól kezdődően lehet üdülőingatlanhoz jutni Orosházán, Gyopárosfürdőn és Szarvas környékén.

Akinek pedig nagyobb keret áll rendelkezésére, a Tisza-tó vidékén, ill. Hajdúszoboszlón találhat magának ideális házat, úgy 15 millió forinttól kezdődően. A nagytavak már más árkategória, ott még egy tizest hozzá kell adni ezekhez az árakhoz.

A cég régióvezetőjének tapasztalata szerint az ingatlanvásárlásánál a legfőbb szempont a fürdőhely közelsége. 

Az óváros, vagy épp városcentrum elérhetősége csak másodlagos. 

Nagy Péter szerint a víkendházak hosszú távú befektetésnek is ideálisak, mert az érintett területeken folyamatosan nőnek az ingatlanárak. Ráadásul a szezonban folyamatosan kiadható az üdülő, és nem utolsó sorban a tulajdonos családnak is pihenési lehetőséget jelent.

A térség további előnye, hogy felfutóban van a fürdőzésen túl a horgászturizmus is, így még szélesebb körből érkezhetnek nyaralók. Minimális a fenntartás: évente ötven, nagyobb ingatlan esetén százezer forintot emészt fel a rezsi. Kiadás esetén természetesen növekszik, de a bevétel arányában még mindig jó üzletet jelent.

Ugyanakkor az a cég adataiból az is kiderül: egyre több külföldi befektető vet szemet a kiaknázatlan lehetőségre. Míg a Kőrösöknél szerb és román nemzetiségű befektetők építenek elsősorban szezontól függetleníthető luxusnyaralókat; addig a drágább üdülőövezetekben az oroszok, illetve ukránok válogatnak a kínálatból.

OSZD MEG másokkal is!